Összeomlást vizionáltak, sikertörténet marad: itt van minden, amit az állampapírokról tudni kell

2025. január 31. 14:58

A jelek szerint nemhogy menekülnének az emberek a magyar állampapírokból, épp ellenkezőleg, még erősödött is az érdeklődés az elmúlt napokban. Mint arról a Mandiner is beszámolt: januártól egészen az idei év végéig mintegy 1700 milliárd forintnyi kamatot utal az állam a magyar családoknak. Sokan a jelek szerint rögtön visszarakják a kötvényekbe.

2025. január 31. 14:58
null
Ferentzi András

Nem úgy tűnik, hogy tömegével fordulnának el az emberek a magyar állampapíroktól. Noha az elmúlt hetekben több olyan cikk is megjelent a témában, amely szerint az infláció normalizálódásával valóban jelentősen visszaeső kamatok miatt több ezer milliárd forintnyi befektetést vonhatnak ki az állampapír-állományból – a jelenlegi adatok alapján ez nem egészen így van. Sőt, éppen ellenkezőleg.

Sok „kicsi” sokat ad

Mint arról lapunk is beszámolt: január közepétől a következő hónapokban, pontosabban az idei évben 1700 milliárd forintnyi kamat érkezik vissza a különböző állampapírok után a magyar befektetőkhöz. Ez az összeg ráadásul rendkívül sok, több mint 800 ezer magyar befektető, pontosabban magyar család között oszlik el. A befektetők legnagyobb része ugyanis – akik a teljes állampapír-állomány 42 százalékát birtokolják, több mint hétszázezren – épp azok, akik néhány millió, vagy esetenként pár százezer forintnyi megtakarításukat is állampapírba teszik inkább.

Ezt is ajánljuk a témában

Ők kapnak most vissza jelentős összegeket kamatként. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már múlt héten is felhívta a figyelmet, hogy a kormány szeretné, ha felelőséggel döntenének erről a pénzről a családok, ha akarják, fektessék be, vagy épp növelhetik a fogyasztásukat is belőle.

Már akkor kérdés volt, hogy vajon mekkora része térhet vissza az Államadósság Kezelő Központhoz (ÁKK) ismételt befektetés révén. Néhány cikkben meglehetősen alacsony számot és tömegével elforduló befektetőket vizionáltak. A Faktum tényellenőrző oldal meg is vizsgálta a Telex elemzését és arra jutottak, hogy az írással azt sugallja a szerző, hogy a lakossági állampapír-vásárlás és az állam finanszírozása direkt módon legitimálja és támogatja az aktuális politikai berendezkedést. „A lap egy olyan leegyszerűsítőnek nevezhető narratívával operál, amely figyelmen kívül hagyja a modern demokratikus államok működésének komplex intézményi és történeti kontextusát. Nem beszélve arról, hogy az írás közvetetten képes az államba és annak finanszírozásába vetett bizalom megingatására, miközben a cikk maga konkrét bizonyítékokat nem mutat be az állampapírok által bevont tőke politikai felhasználására” – hangsúlyozta elemzésében a Faktum.

Vannak biztató jelek

Az újrabefektetésekkel kapcsolatban Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője a Mandinernek elmondta: a felmérések szerint 60 százalék lehet az arány, nagyobb részben állampapírba, kisebb részben más pénzügyi eszközbe. Az elemző is rámutatott, hogy a számokat viszont érdemes fenntartásokkal kezelni. Ezt támasztja alá az a héten megjelent adat is, mely szerint töretlen az érdeklődés a magyar kötvények iránt. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Mandinernek elárulta: a lakossági állampapírok iránti kereslet továbbra is erős, amit jól mutat, hogy a FixMÁP iránti kiugró érdeklődés miatt az ÁKK 250 milliárd forinttal, 500 milliárd forintra emelte a sorozat meghirdetett mennyiségét.

A tárca érdeklődésünkre közölte: 

a január 20-ai héten közel 170 milliárd forint értékben vásároltak a lakossági ügyfelek a FixMÁP-ból, miközben a Bónusz Magyar Állampapír és a Magyar Állampapír Plusz iránti érdeklődés is erősödött.

„Az ÁKK a állampapír-kínálat biztosításával aktívan támogatja a lakossági megtakarítások megtartását és az új befektetések bevonzását. Jelenleg is széles termékpaletta áll rendelkezésre, amely minden élethelyzetre kínál befektetési lehetőséget: az inflációt meghaladó reálkamatot biztosító Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), a végig fix kamatozású FixMÁP, a pénzpiaci hozamok feletti prémiumot kínáló Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP), valamint a likvidebb, évente egyszer tőkeveszteség nélkül visszaváltható Magyar Állampapír Plusz (MÁP+)” – tették hozzá. 

A tárca kiemelte: a magyar középosztály szerepe meghatározó az állampapírpiacon, hiszen a lakossági állampapír-állomány jelentős része a magyar családoknál van. Az eddigi tapasztalatok alapján a kamatfizetések után sokan újra befektetik megtakarításaikat, és a magas kereslet azt mutatja, hogy a lakossági befektetők továbbra is a megbízható, stabil hozamot biztosító konstrukciókat keresik. Az állampapírok iránti folyamatos érdeklődés hozzájárul a stabil államadósság-finanszírozáshoz és a megtakarítások biztonságos gyarapításához.

A magyar családok pénzügyi megtakarítása 2010 óta a négyszeresére nőtt. Mintegy 90 ezer milliárd forint, ami a 13. legnagyobb az egész EU-ban. Az állampapírok után 2025-ben 1700 milliárd forintnyi kamatot fizetünk ki a magyar lakosságnak. A kamatkifizetések január 20-án megkezdődtek, és minden hónap végén folytatódnak

– emelték ki a tárcánál.

Nyitókép: MTI/MTVA/Balogh Zoltán

 

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2025. január 31. 17:42
fura...ma akartam újra forgatni... de majd hétfőn
balbako_
2025. január 31. 17:13
Az emberek itt tarthatják a pénzüket a legjobb kamatokkal. Aki nem él vele magára vesse.
Theorba
2025. január 31. 16:00
Békakölcsön a békamenetesektől.
Búvár Kund
2025. január 31. 15:17
Így az ésszerű. Én is így szoktam. Különben is, most a legkisebb kockázat mellett az állampapír fix 6,5 százaléka kecsegtető, különösebb ráfizetés nélkül visszaváltható vagy újabbra, netán jobbra cserélhető. Persze léteznek jobb befektetések, de ezen a szinten ez a legjobb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!